Nyereményjáték tudásmegosztással – VOSZ BPMRSZ Akadémia

Szeretné, hogy stratégiai tervei tényleg megvalósuljanak?Szeretné, hogy a bizonytalan piaci körülmények között is garantáltan elérjék üzleti céljaikat? Szeretné, hogy munkatársai sajátjuknak érezzék a céget és felelősséget vállaljanak?  Szeretné erősíteni a munkatársai lelkesedését és elköteleződését?

Ha a fenti kérdésekre igen a válasza, akkor ott a helye „A vállalati célok megvalósítása – Hogyan kerülnek közelebb egymáshoz a növekedési tervek és a tényleges eredmények?” című programon. A teljes napos tréningen elsajátíthat egy gondolkodásmódot és módszert, amit már a tréningen elkezdünk saját cégére vonatkozóan alkalmazni. Ez a nap és az azt követő személyes konzultáció az elméleti tudás átadása mellett a gyakorlati alkalmazásra fekteti a hangsúlyt. A módszer következetes használatával cége exponenciális növekedésnek indul.

Mindez most a VOSZ BPMRSZ támogatásával csak 20.000 forintért, ráadásul nyerhet is egy 50.000 Ft értékű 2 főre szóló belépőjegyet a 2018. november 30-án megrendezendő Regionális Prima Gálánkra, melyet a RAM Colosseumban rendezünk. A műsort az ExperiDance táncegyüttes szolgáltatja.

A következő időszakban az alábbi témákban tartunk egész napos képzéseket:

  • Vezetői készségek fejlesztése a generációváltás tükrében – Miben érdemes vezetőként megerősödnünk?Mit tudunk tenni alapító tulajdonosként, hogy biztosítsuk a zökkenőmentes vezetői utánpótlást? Hogyan kezdjünk az utódunk kiválasztásához és felkészítéséhez? Miről kell megbizonyosodjunk, hogy megfelelő jelöltet (esetleg vezetői csapatot) választottunk utánpótlásként?

    Dátum: november 9. 09:00- 16:00
    Helyszín: 1158 Budapest, Késmárk utca 7/b.

  • Hatékony üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika – Mit és hogyan kommunikáljunk, hogy a sikeresség szokásunkká váljon?
    Dátum: egyeztetés alatt
  • Coaching – Milyen hatással lehet az üzleti eredményekre a coaching? Mit takar a coaching, a coach szemléletű vezetés és a coaching kultúra?
    Dátum: egyeztetés alatt

A tréningprogramok kidolgozásában és megvalósításában a VOSZ  együttműködő partnere a CommUnique. A CommUnique társadalmi felelősségvállalásának része, hogy támogatja a magyarországi vállalatokat a generációváltásban naprakész tudás átadásával, vezetői készségek fejlesztésével és az eredményességfókuszú attitűd erősítésével. Célunk, hogy segítsük a vállalatokat új piaci lehetőségek feltárásában és kiaknázásában, eredményességük növelésében.

Jelentkezés határideje 5 nappal a kezdő dátum előtt, előre fizetéssel. A részvételi díj vissza nem térítendő, de ha a jelentkező nem tud részt venni, küldhet maga helyett másik kollégát. A részvételi díj tartalmaz egy, a gyakorlati alkalmazást támogató személyes konzultációt az oktatóval.

Jelentkezni és kérdéseiket a titkarsag@vosz-kmrsz.hu címen tehetik fel.             

Várjuk jelentkezésüket! Továbbra is a szlogenünk és küldetésünk: “Vállalkozók a vállalkozókért!”